ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged

Erdélyben, a Maros megyei Jobbágyfalván immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a hagyományosnak mondható Nyárád Kupa asztali - labdarúgó verseny.

Huszonhárom induló adta le előzetes nevezését a szervezők felé, a helyi játékosok mellett érkeztek a közeli Csíkfalváról és Marosvásárhelyről is versenyzők, emellett több magyarországi gombfocizó állt asztalhoz Budapestről, Szigetszentmiklósról, Szegedről és Debrecenből.

A mezőnyt három részre osztották, a csoportselejtezők lebonyolításával kezdődtek a küzdelmek. Sikeres továbbjutás esetében a főágon folytatódtak a mérkőzések, ellenkező esetben a vigaszágon maradt meg a bizonyítás lehetősége újabb körmérkőzések formájában. Ezeket követően kialakult az elődöntők résztvevőinek párosítása és a helyosztókon érdekeltek névsora is.

A szombati nap versenyteremben töltendő része itt véget ért, de a kikapcsolódásra, barátkozásra szánt időtöltés még csak ezután kezdődött!

A Nyárád folyó mellett található Tündér Ilona völgyében kellemes fogadtatásban volt részünk a hangulatos, fából készült vendégházakban. A házigazda Varga Ervin és lelkes, segítőkész családtagjaiból álló csapata a versenyzők kísérőivel kiegészülve nagyszerű egységet alkotott. Amíg a hölgyek a vacsora körüli teendőkkel foglalatoskodtak, addig a férfiak kispályás labdarúgó mérkőzést játszottak a zöld gyepen.

A vendég magyar csapatban „idegenlégiósként” helyet kapott a tiszavasvári klubban gombfocizó Pákai György és a szegedi egyesület mezét végig viselő előbb említett főszervező. A hazai romániai csapat udvarias vendéglátónak bizonyult vagy Gyenes Gábor őrizte jól a hálóját, mindenesetre a magas színvonalú, csontzenével tarkított találkozó 3-0 arányú vendég győzelemmel zárult. A történelmi jelentőségű gólokon Szatmári Tamás, Pákai György és Varga Ervin osztoztak.

Estére kelve mindenkinek jól esett a pihenés, a bográcsban készült ízletes vacsora elfogyasztása után újabb meglepetés következett, megjelent két szimpatikus zenész tangóharmonikával és hegedűvel. A hajnalig tartó közös nótázás minden bizonnyal örök emlék marad mindannyiunk számára, elhangzott a közkedvelt Székely himnusz is.

Vasárnap először a páros kategória küzdelmeire került sor. A tíz alakulat két csoportban küzdött egymással, az ott elért eredménynek megfelelően következtek a helyosztók, majd a kétnapos torna az egyéni érmekért folytatott végjátékkal zárult.

A versenyt a marosvásárhelyi születésű Mártonfi István ( Tiszavasvári SE ) nyerte, végig átgondolt játékot bemutatva, a tőle megszokott sportszerűség mellett teljesen megérdemelten. Ezüstérmet szerzett Bottyán Zoltán ( Mundial ’93 FC SE ) rendkívül taktikus játékot produkálva, a dobogó harmadik fokára pedig a kiváló formában lévő, egyenletesen jó teljesítményt nyújtó Szatmári Tamás ( Testvériség SE ) állhatott fel.

A párosok között az abszolút esélyes romániai válogatott Pákai György - Mártonfi István kettőse diadalmaskodott, második helyezést ért el az előző évi címvédő Deme Gyula - Papp-Takács Sándor ( ALC KSE Szeged ) alkotta duó. A bronzérmet a hirtelenjében alakuló Szatmári Tamás - Kománcsik Sándor páros szerezte meg.

Az eredményhirdetés alkalmával házigazdánk Varga Ervin kiemelte a végig jellemző sportszerűség és baráti légkör fontosságát, egyben beszélt arról, hogy egy év múlva ismételten mindenkit visszavár.

A kétnapos rendezvény végén a hazautazás előtt ünnepi búcsúebédre voltunk hivatalosak, ahol a helyiek ismételten kitettek magukért. A MALSZ elnökségének helyszínen tartózkodó tagja, Deme Gyula méltatta a nemzetköziség hagyományát és jelentőségét, megköszönte a szervezők színvonalas munkáját.

Részletesen a Versenyeredmények / Nyárád Kupa 2011 címszó alatt tájékozódjon.