ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged

NB I.

Beköszöntött a tavasz, de nem csak a természet ébredt fel téli álmából. Zöldre váltott a képzeletbeli startlámpa is, azaz március elején elindult a méltán legerősebb színvonalú bajnokságnak tartott Lenovo Liga NB I. osztályú asztali - labdarúgó csapatbajnokságának 2012. évi idénye.

Tíz egyesület versenyzik egymással négyfordulós helyszínen és harminchat mérkőzésen keresztül azért, hogy megszerezze a magyar bajnoki címet. Csapatunkat az előzetesen elkészített sorsolásnál az ötödik helyre osztották be a táblázatba, reméljük azonban, hogy ennél előrébb végzünk majd és lesz beleszólásunk az érmekért vívott nagy csatába. Vezetőségünk először a Kiss, Pákai, Dávid, Balla J. összeállítású alapcsapatnak szavazott bizalmat.

Jól sikerült a kezdés, sorrendben hat találkozón át veretlenek maradtunk! Győzelemmel nyitottuk a Mundial ’93 FC SE ellen, majd döntetlennel folytattuk a Józsefvárosi SZE III. gárdájával szemben. A sorminta ezután is megmaradt, felváltva diadal - egál elosztásban a Palotai Csokonai ALE, az Erzsébetvárosi SE, a Józsefvárosi SZE II. és a Testvériség SE alakulataival mérkőzve. Az addigi remek szereplés fáradtsághoz vezetett, így törvényszerű vereséget szenvedtünk a DÖKE - Komló együttesétől, de azután a csapatunk igazi tartást gyakorolva mozgósította erőtartalékait és a napközben már bevált szisztéma alapján felülmúlta a Józsefvárosi SZE I. játékosait, majd remizett a Hírös ALSE Kecskemét elleni rangadón.

Összességében bátran kijelenthető, hogy fényesre sikerült a rajt, vagyis az első forduló után megragadtunk az élmezőnyben! Persze, mindannyian tudjuk, hogy nagyon messze még a vége, de szorgalmas edzésmunkával és a játék iránti alázattal törekszünk céljaink megvalósítására, törzsszurkolóink szerint ugyanis a jó rajt egészen őszig elkísér…

 

Páros Országos Bajnokság

Az alcímben foglalt versenyre az első osztályú csapatbajnokság nyitó fordulójának másnapján került sor a fővárosban. Egyesületünk játékosai közül öten is érdekeltek voltak, mégpedig három páros kapcsán: Pákai egy szintén romániai válogatott társával nevezett, de a Najror - Papp-Takács és a Priszlinger - Olajos duó feltétlenül a szegedi színeket képviselte. Sajnos eredménytelenül, hiszen a végső helyezések sorsába nem volt beleszólásuk, viszont játéklehetőség szempontjából mindenképpen hasznosan telt a kirándulás.

 

Magyar Kupa, csapat

A hónap utolsó napján újra Budapesten találkoztak a gombfoci aktivistái, ezúttal a csapatok kuparendszerben küzdöttek meg egymással. A kiírás szabályai lehetőséget biztosítottak arra, hogy az egyesületek a bajnokságban megszokottól eltérő összeállításban lépjenek pályára. Pákai ezúttal a marosvásárhelyi SC ISECO Tirgu Mures SA mezét húzta magára, Priszlinger pedig az Újkori Táltosok Szigetcsép II. gárdáját erősítette. Papp-Takács és Najror a vajdasági Becse ALK játékosával, Plemic Stevannal kiegészítve alkotott csapatot. Talán együtt, egységben erősebbek lettünk volna, így azonban garantáltan csak a középszerűségre futotta.