ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged

Sorrendben harmadik alkalommal is Maroslele rendezte meg a gombfocizók komoly múlttal rendelkező dél - alföldi seregszemléjét. Azonban a szervezők figyelmen kívül hagyták az európai parlamenti választásokat, így akadtak kecskeméti, orosházi és mezőberényi hiányzói a versenynek, a házigazdák mellett Szeged csapatának játékosai képviselték egyesületüket. A nevezők létszáma lehetővé tette a teljes körmérkőzést, sportbaráti hangulatban zajlottak a találkozók, amelyek remek felkészülési lehetőséget biztosítottak sokak számára a közelgő harmadosztályú csapatbajnokságra. A mezőny néhány fordulót követően több részre szakadt: Papp Tihamér, Fejes Ferenc és Aszalós László célja a tisztes helytálláson túl az utolsó hely elkerülése lehetett. A táblázat közepére szorult a rendkívüli kézügyességgel megáldott Martonosi Ádám, aki több gyakorlással nagyobb meccsrutinra és ezáltal jóval eredményesebb szereplésre volna képes. Papp-Takács Sándor általános meglepetésre rögtön az elején két vereséget szenvedett, sikerült behozhatatlan hátrányba kerülnie riválisaival szemben. A rangidős Maczelka László keményen állta a sarat, hajszál híján maradt csak le a dobogó legalsó fokáról. A bronzérmet a töretlenül fejlődő Olajos Csaba szerezte meg, klubtársai elleni pontatlan végjátéka bosszanthatja csupán. A sérüléssel bajlódó Najror Zoltán kivételes akaraterejének köszönhetően egészen az ezüstéremig menetelt, az aranyérem és a vele járó díszes serleg pedig a címvédő Deme Gyulánál maradt.

Részletesen a Versenyeredmények / Dél - Alföldi Egyéni Bajnokság 2014 címszó alatt tájékozódjon.