ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged

Szeptember 13-án vasárnap a Szent-Györgyi Albert AGÓRA Kulturális Központ aulája adott otthont a Hédl Ferenc Emlékversenynek, amellyel sajnos már negyedik alkalommal tisztelegtünk a szegedi gombfoci egykori legendás alakja, korábbi játékostársunk és barátunk munkássága előtt. Az előbbi nemes szándék mellett fokozott érdeklődés kísérte a tornát, hiszen a közelgő világbajnokságra mind egyéni, mind pedig csapat szinten akadt még néhány kiadó hely, amire kvalifikálhatták magukat az indulók. Ennek megfelelően 9 egyesület 36 játékosa küzdött meg egymással a bajnoki címért és a további kategóriánkénti helyezésekért, értékes tárgyjutalmakért, valamint a hőn áhított címeres mezért! A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtisztelte rendezvényünket az elhunyt néhány családtagja és Dr. Szemerédi István, akiknek ezúton szeretnénk ismételten megköszönni nélkülözhetetlen támogatásukat és közreműködésüket.

A versenyzők négy nyolcfős csoportra osztva a selejtezőkkel kezdték meg szereplésüket, ahonnan az első két helyezett automatikusan továbbjutott a legjobb nyolc közé, a helyosztók küzdelmei viszont már nyolc négyfős csoportban folytatódtak, majd a végső helyezésekért keresztmérkőzések zajlottak. Pákai a döntőben minimális különbséggel, 1-0 arányban diadalmaskodott klubtársa, Szatmári felett, míg a bronzmérkőzés Fülöp magabiztos, 5-1 arányú sikerével zárult Tyukodi ellenében. A II. osztályúak között Major szerzett elsőséget Donáth és Debreczy I. előtt. A III. osztályúak versenyfutását Papp-Takács nyerte Gyenest és Sinkovicsot megelőzve. A minősítés nélküli kategóriában Bánfalvi, Kondor G. és Szendrei nevét olvasták fel. Az utánpótlás korúak szerény, négyfős mezőnye három kört teljesített, sorrendben Kondor B., Balázs M. és Pócza állhatott fel a dobogóra.

A díjátadás megható pillanata volt, amikor a győztes Pákai az elhunyt családja által felajánlott vándorsípot az ég felé emelte, majd belefújt, hogy annak éles hangja jelezze, nem múlt el a gombfocisok szeretete… A megszerzett öt szegedi éremre Feri is büszke…

Részletesen a Versenyeredmények / Hédl Ferenc Emlékverseny 2015 címszó alatt tájékozódjon.