ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged

Június utolsó hétvégéjén 14 egyesület 45 játékosa mérkőzött meg egymással a már hagyományosnak mondható, ötödik alkalommal megrendezett Sopron Kupa asztali - labdarúgó tornán a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban felállított versenypályákon.

A szombati napon négy csoportra osztva kezdte meg szereplését a mezőny, a selejtezőkből a tízfős főágra lehetett továbbjutni: az első- és második helyezettek automatikusan, a két legjobb harmadik helyezett pedig némi „túlóra” árán csatlakozhatott az elithez. Amíg az előbbiek kiderültek, addig az utánpótlás korúak bajnoksága véget is ért. A hatfős csoport egy teljes körmeccset vívott, majd az ott elért eredményeknek megfelelően következtek a helyosztók. Kámán Attila ( Soproni MAFC ) szerezte meg az aranyérmet, miután a döntőben 2-1 arányban tudott diadalmaskodni az így ezüstéremig jutó klubtársa Horváth Botond ( Soproni MAFC ) felett. A bronzmérkőzésen Kim Levente ( Palotai Csokonai ALE ) 3-0 arányban győzött Oláh Bendegúz ( Dunakanyar Forte ALC ) ellenében.

Vasárnap a főverseny végjátéka mellett került sor a különböző kategóriákban meghirdetett összecsapásokra. Az I. osztály, vagyis a főág dobogójára sorrendben Lukács Viktor ( Testvériség SE, 21 pont ), Szatmári Tamás ( Testvériség SE, 20 pont ), valamint Koczor János ( Testvériség SE, 18 pont ) állhatott fel.

A II. osztályban az összesítésben remeklő Koczor János ( Testvériség SE ) mögött Horváth Imre ( Józsefvárosi SZE ) és Debreczy István ( Vasi GE ) volt a befutó névsora. A III. osztályúak között Potoczki János ( Újkori Táltosok Szigetcsép ), Szegedi András ( Mundial ’93 FC SE ) és Oláh Tamás ( Dunakanyar Forte ALC ) végeredményt hirdettek. A minősítés nélkülieknél Maczelka Árpád ( Maroslelei SE ), Szirtes András ( Újbuda Egyesület ), illetve Angler Lajos ( Vasi GE ) díjátadót tartottak a házigazdák.

Az ALC KSE Szeged egyesületét újfent Kiss István képviselte a megmérettetésen, aki nem tudott érdemben beleszólni az élmezőny alakulásába. Talán gyógyír lehet a számára, hogy a vigaszágat azért sikerült megnyernie Lukács László ( Testvériség SE ) és Máté Bálint ( Erzsébetvárosi SE ) előtt.