ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged ALC KSE Szeged

Az NB I. osztályú csapatbajnokság harmadik fordulójának másnapján 10 egyesület 43 játékosa érkezett városunkba, hogy adózzon egykori játékostársunk, barátunk emléke előtt a nevét viselő torna alkalmával. Megtiszteltetés volt mindannyiunk számára, hogy a hagyományok szerint részt vettek a megnyitó ünnepségen az elhunyt családtagjai. A mezőny négy nyolcfős csoportra osztva kezdte meg szereplését a selejtezőkkel, majd az ott megszerzett pozíciók szerint a főágon az 1.-16. helyezésért, míg a vigaszágon a 17.-32. helyezésért került sor a továbbiakban mérkőzésekre, immáron egyenes kieséses rendszerben. Az egyes kategóriák díjazottjai pedig a tizenegy találkozó után kialakult végső sorrend alapján kerültek megállapításra.

Az aranyérmet Fülöp Elemér ( DÖKE - Komló ) szerezte meg, az ezüstérmet Horváth Imre ( Józsefvárosi SZE ) nyakába akasztották, a bronzérem ifj. Farkas Gábor ( Vasi GE ) birtokába került. A II. osztályban Kiss István ( ALC KSE Szeged ) diadalmaskodott Trecskó János ( DÖKE - Komló ), illetve Major István ( DÖKE - Komló ) előtt. A III. osztály díjátadásakor Serák György ( Vasi GE ) nevét olvasták fel először Svolik Tamás ( Erzsébetvárosi SE ) és Szegedi András ( Mundial ’93 FC SE ) előtt. A minősítés nélküliek tizenegy fős tábora pedig egy teljes körmérkőzést vívott egymással: Maczelka Árpád ( Maroslelei SE ), Papp Tihamér ( Maroslelei SE ) és Németh István ( Újbuda Egyesület ) végeredmény született. A legjobb nyugdíjas versenyzőnek járó különdíjat Horváth Imre ( Józsefvárosi SZE ) vehette át.

Részletesen a Versenyeredmények / Hédl Ferenc Emlékverseny 2019 címszó alatt tájékozódjon.