Dávid László, a szegedi gombfoci aranycsapatának utolsó mohikánja váratlanul elhunyt. Húsz alkalommal nyert városi egyéni bajnokságot, az utolsót 2019-ben vereség és kapott gól nélkül… Megdönthetetlennek látszó rekordot hagyott maga után hátra a megannyi felejthetetlen pillanat mellett. A klub nevében Deme Gyula és Bánfalvi Szabolcs búcsúzik.

Emlékezem. Emlékezem arra a pillanatra, amikor édesanyám elébem tette a Délmagyarország című megyei napilap hirdetését, miszerint gombfoci kedvelőket toboroznak Szegeden. 1996-ban járunk, nagy izgalommal toppanok be a várva várt klubfoglalkozásra. Barátságosan fogadnak, felszereléseket adnak a kezembe, bíztatnak, hogy gyakoroljak, jöjjek a közösségükbe. Néhány kezdeti alkalmat követően eldöntöm, hogy szeretnék hozzájuk tartozni. Szerencsémre jönnek velem egykorú srácok is. Hamar megtapasztaljuk, hogy ki a legjobb játékos, felnézünk rá, de nem csak a termete miatt. Olyan dolgokat mutat a pályán, amitől ámulatba esünk, szeretnénk egyszer mi is úgy játszani… Bevallom, még azóta sem sikerült úgy játszanom, ahogyan Ő tette akkor. Ő, a Dávid Laci. A klubikon. Most 2022-ben felnőtt fejjel, többed magammal irányítom a szeretett egyesületemet. A hétvégén a Fesztivál Kupát bonyolítottam le, úgy éreztem, ismét sikeresen. Szeretnek hozzánk jönni a játszótársak. Játszótársak, nem ellenfelek. Barátok. Jó volt együtt lenni velük a születésnapomon. Azonban a verseny megnyitójának alkalmával összeszorult a szívem egy pillanatra és elcsuklott a hangom. Kitettem egy fényképet, meggyújtottam egy elektromos mécsest, gyászoltam és gyászoltunk mindannyian. 63 éves korában váratlanul hirtelen és megrendítően távozott a barátom, csapattársam. Igen, a Dávid Laci. Nyugodjon békében! Remélem, még összefutunk gombozni egy jót.

Zokogok. Összeomlottam. Csak nézek üveges tekintettel magam elé. Nem találok szavakat, de összeszedem magam, hogy írjak Dávid Laciról, mert ő mindenképp megérdemli. Nagyon közel álltunk egymáshoz Lacival. Nagyon szerettük egymást. Aggódtam, hogy egy nap bekövetkezik ez, rettegtem ettől. Le is taglózott keményen a hír. Laci nagyon jó barátom volt, illetve a példaképem, mentorom, edzőm, tesóm, apám. Gyuszihoz hasonlóan kerültem a szegedi klubhoz, csak én 1997-ben, de szintén a Délmagyarország nevű napilapban olvastam a szegedi gombozókról. Sajnos most már valóban teljes az akkori szegedi csapat: Dávid Laci, Hédl Feri, Dukai Ernő, Dukai Andris, Nagy Balázs.

Már a kezdetekben lenyűgözött, ahogy Dávid Laci, a szegedi klubikon játszott. Imádtam nézni a meccseit edzésen, versenyen egyaránt. Imádtam ellene játszani is. Szerencsémre elkezdett velem foglalkozni, mert tehetségesnek tartott. Sok mindent tanított nekem a gombfoci rejtelmeiről és az élet nagy dolgairól. Régebben a szegedi versenyek után mentünk együtt a törzskocsmájába, ott istenítették, szerették őt és büszkén tekintettek rá, amikor mutatta a sokadik kupáját valamelyik verseny után. Mindig mondta, hogy bennem látja azt, ahogy ő játszott fiatalon. Büszkeséggel töltött el. Miután felköltöztem Pestre, nem tudtam gyakorolni, így maradtam klasszik örök tehetség és nem lettem akkora játékos, mint gondoltuk. Lacitól vettem az összes csapatom és az egyéb felszereléseket, csiszolta a csapataim, készített nekem slecákat. „Kicsi! Olyan slecát csináltam neked!” - mondta mindig. Én meg örömmel megvettem tőle, akkor is, ha már több tonnányi slecája hevert a készletemben és legalább így is támogattam őt. Míg Laci minden versenyen hozott nekem lekvárt, befőttet, diót, bármit, amit otthon talált. Minden verseny előtt kérdezte, mit hozzon nekem. A hatalmas testben óriási szív lakozott.

Rengeteget beszéltünk telefonon gombfocin kívül is, akár egy órát is dumáltunk. Nagyokat röhögtünk személyesen, telefonon egyaránt, persze komoly vagy szomorú témákról is beszélgettünk. A versenyek alatt leginkább együtt voltunk, együtt töltöttük a szüneteket, valamint ha nem játszottam, néztem a meccseit, Laci meg figyelte az enyémet, ha épp ő nem gombozott. Ha pedig versenyre utaztunk, egy szobában laktunk. Minden versenyem után, amelyen Laci nem vett részt, őt hívtam, mit játszottam, mi történt. Az utóbbi időben sajnos nem volt időm versenyre járni, de tartottuk a kapcsolatot.

Nos, egyelőre fogalmam sincs, hogy gombozok majd sírás nélkül a csapattal, amit tőle kaptam - könnyes szemmel kicsit nehéz gombozni. Még a feliratozást is Laci készítette, akkoriban meglepetésből becsempészte a saját nevét és az enyémet az FK 1899 Szeged csapatomba. Bombagólokat lőtt, megoldásból sem remegett meg a lába. Szétlövésnél is Dávid Laci, a szegedi gombfoci - legenda adta be a labdát Turján Gyurinak, a szegedi futball - legendának - vagy fordítva. Hívnám Lacit most is, hogy mi történt, illetve versenyek után is, de sajnos már nem tehetem… Hiányzik és hiányozni fog mindig! Kitéptek egy darabot a szívemből, lelkemből. Nyugodj békében, Laci!