Június 10-én Erdélyben, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tornatermében immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Stick Breakers Kupa asztali - labdarúgó egyéni verseny. A helyi egyesület lelkes vezetője, Marschal István minden igényt kielégítő környezetben fogadta a résztvevőket, a szépen csillogó serlegek és gravírozott emléktárgyak mellett ebéddel is kedveskedett a versenyzőknek. Kilenc egyesület huszonhét játékosa gyűlt össze, hogy kiderítse, melyikük van pillanatnyilag a legjobb formában, erre pedig egy tizenegy fordulós, svájci rendszerben lebonyolított torna alkalmával nyílt lehetőségük. A végső sorrend alapján kerültek kihirdetésre az egyes kategóriák díjazottjai. Az első helyezést Lukács László ( Testvériség SE ) szerezte meg, Pákai György ( DÖKE - Komló ) másodikként ért célba, a harmadik helyezésnek pedig Koczor János ( Testvériség SE ) örülhetett. A II. osztályúak között Lukács László ( Testvériség SE ) végzett az élen, majd Koczor János ( Testvériség SE ) és Deme Gyula ( ALC KSE Szeged ) következett a sorban. A III. osztályban Valics Lehel ( Energofish Marosvásárhely ), illetve Szabó Márton ( Gombfoci 11 Egyesület ) és Bajkó Mihály ( Stick Breakers Csíkszereda ) végeredményt hirdettek. A minősítés nélkülieknél Kománcsik Zsolt ( Energofish Marosvásárhely ), Matkó Péter ( Debreceni SC - ALSZ ) és Bodó II. Attila ( Stick Breakers Csíkszereda ) volt a díjazottak névsora.
Június 11-én sor került a 12 érintéses szakág bajnokságára is. Az aranyérmet némi meglepetésre Kondor Gábor ( Testvériség SE ) szerezte meg, az ezüstérem Kovács Nándor ( Debreceni SC - ALSZ ) birtokába került, a bronzérmet Lukács László ( Testvériség SE ) vehette át.